• Skip to main content
  • Ugrás az elsődleges oldalsávhoz
  • Ugrás a lábléchez

  • Bemutatkozás
  • Szolgáltatások
    • Ingatlan értékbecslés
    • Tárgyi eszközök értékbecslése
    • Értékhelyesbítés
    • Ingatlan igazságügyi szakértés
  • Referenciák
    • Térkép
    • Vélemények
    • Továbbképzések
  • Árak
  • GYIK
    • Értékbecslés menete
    • Értékbecslés dokumentumai
    • Fogalmak az EVS 2003 alapján
  • Blog
  • Kapcsolat
  • Nav Social Menu

    • Phone
Főoldal / Blog / Alig 10 százalék választotta az árfolyamgátat

Lakatos Ferenc / 2016.08.09.

Alig 10 százalék választotta az árfolyamgátat

10%

Augusztus végéig az érintett devizahitel-állomány tizenöt százaléka került az árfolyamgát védelme alá, a jogosultaknak pedig tíz százaléka döntött a lehetőség mellett.

Az ügyfeleknek alig három hónapjuk maradt még, hogy a rögzített árfolyam lehetőségével éljenek – hívja fel a figyelmet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) közleménye. Arra is figyelmeztet a szervezet, hogy az év végi esetleges banki torlódások miatt célszerű időben jelentkezni, nem hagyni azt az utolsó hetekre.

2012. augusztus 31.-ig 48 773 darab gyűjtőszámlát nyitottak meg a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján. Mivel a lehetséges igénybe vevők teljes köre közel 489 ezer, így az érintettek tíz százaléka – döntő többségük kereskedelmi bankok ügyfeleiként – lépett már be az árfolyamgát konstrukciójába.

Év végéig igényelhető az árfolyamgát

A már rögzített törlesztési árfolyamúvá átalakított devizakölcsönök teljes állománya augusztus 31-én mintegy 478,6 milliárd forint volt. Ez a teljes potenciálisan érintett ügyfélkör hitelállományának közel 15 százaléka. Az árfolyamrögzítésnek köszönhetően a törlesztés alól mentesített követelésállomány (az a kamatrész, amit a konstrukció révén az állam és a pénzügyi szektor magára vállal, így az ügyfélnek nem kellett megfizetni) a nyár végéig megközelítette az egymilliárd forintot. A gyűjtőszámlára mintegy 1,5 milliárd forintnyi követelés (az a tőkerész, amit az ügyfélnek vissza kell majd fizetnie) került eddig.

A rögzített árfolyamon történő törlesztés lehetőségét a törvény szerint a fogyasztók 2012. december 31-ig írásban kezdeményezhetik pénzügyi szolgáltatójuknál. Az árfolyamgáttal a devizahitelesek havi törlesztési terhei minimum 3 évre, de maximum 2017. június végéig mérséklődnek és kiszámíthatóvá válnak. A svájci frank hiteleket 180, az eurót 250, a japán jent 2,5 forinton lehet törleszteni. A deviza árfolyam-változások hatásai a hitel törlesztő részleteiben a rögzített időszak alatt nem jelennek meg: az aktuális piaci és a rögzített árfolyam közötti különbözet a forint gyűjtőszámlára kerül – emlékeztetnek.

A hitel gyűjtőszámlára kerülő kamatrészének megfizetését az állam és a pénzügyi szolgáltatók magukra vállalták, az adós tartozásának e részét elengedik. Ugyanakkor a gyűjtőszámlán felhalmozott követelés után a pénzügyi szolgáltatók a budapesti bankközi kamatlábnak megfelelő kamatot számítanak fel (a közszférában dolgozók ehhez még kamattámogatást is kapnak).

A pénzügyi szolgáltatóknak a jogszabály szerint mindent meg kell tenniük, hogy az – árfolyamgát feltételeinek megfelelő – hiteladós hiánytalan kérelmének átvételétől számított 60 napon belül ingyenesen megkössék a gyűjtőszámla-hitelre vonatkozó keretszerződést. Az ügyfelek ezt követően a második törlesztő részletet már a rögzített árfolyamon fizethetik.

Kik igényelhetik az árfolyamgátat?

Az árfolyamrögzítést azok igényelhetik, akik a gyűjtőszámla-hitel első folyósításáig több feltételnek is megfelelnek. A legfontosabbak, hogy a devizakölcsön folyósításkori forint összege nem haladhatja meg a 20 millió forintot, az ügyfél fizetési késedelme ne haladja meg a 90 napot, és a lakóingatlan ne álljon végrehajtás alatt.

Az igényléshez elvárt dokumentumok pontos köréről előzetesen a hitelt nyújtó intézménynél kell érdeklődni. A gyűjtőszámla megnyitása az eddigi hitelszerződés módosítását és egy új szerződés megkötését is jelenti, amelyet közjegyzői okiratba kell foglalni.

Decemberben, a határidő lejárta előtt megnövekedhet a pénzügyi szolgáltatókhoz beadott igénylések száma, ráadásul az év végi munkarend szerint az ügyfeleknek december 21. után már csak két munkanapjuk marad e célra – hívja fel a figyelmet a PSZÁF.

Kategória: Blog

Ezeket olvasta már?

osztatlan közös tulajdon megszüntetés

Osztatlan közös tulajdon megszüntetés módjai, menete, költségei 2. rész

Budai villa

Egy igazi válságálló ingatlan befektetés

rezsicsökkentés

Hogyan formálja a lakáspiacot a rezsicsökkentés átalakítása?

Elsődleges oldalsáv

Kérdése van? Hívjon!

  • +36 70 941 6493
  • [email protected]
  • 1085 Budapest, József krt. 69. fsz. 1

Miért érdemes hozzánk fordulni?

Megbízható cég 2015 / 2016 / 2017 / 2018
Rendeljen online

Footer

Kapcsolat

+36 70 941 6493 [email protected]

Rólunk

Értékbecslési szolgáltatást kínálunk lakossági és céges ügyfelek részére, képzett és gyakorlott szakemberekkel, 20 éves tapasztalattal. Bármilyen típusú ingatlan, gép, berendezés és tárgyi eszköz értékbecslését ránk bízhatja, 100% garanciával dolgozunk. Tovább

Közösségi média

  • Facebook
  • LinkedIn

CPR-Vagyonértékelő Kft © 2025 · Adatkezelési tájékoztató · Jogi nyilatkozat · Webfejlesztés