A tavalyi év decembere alacsonyabb tranzakciószámokat hozott a lakáspiacon, 2016 azonos időszakához képest 6 százalékkal több ingatlan cserélt gazdát a Duna House Barométerének mérése szerint. A Keresleti Index szintén csökkent az év utolsó hónapjára, de a visszaesés ellenére 2017 decembere a legerősebb december volt az elmúlt 5 évben, ez pedig azt mutatja, hogy a lakáspiacon továbbra is jelentős a vevői érdeklődés, miközben az árak tovább emelkednek.
A tavalyi év decemberében, országosan 9 787 ingatlan adás-vétel bonyolódott. Az éves szezonalitásnak megfelelően csökkent év végére az ingatlan adásvételek száma, de 2016. decemberhez képest így is 6%-os volt a növekedés. A két év utolsó negyedéveit összevetve, 2016-hoz képest 10%-kal nőtt a tranzakciók becsült száma. A DH becslése szerint 2017-ben összesen 148 896 tranzakció történt. A KSH adatai alapján 2016-ban 146 302 ingatlan adásvétel zajlott. A szokásosnál nagyobb azonban a bizonytalanság a becslést illetően, mivel nem áll elegendő adat rendelkezésre az új építésű átadások mennyiségére vonatkozóan.
Tehát az idei év is jól indul a lakáspiacon, az emelkedés kitart, jót tett a piacnak az 5%-os áfa, és az MNB által bevezetett fogyasztóbarát lakáshitelek megjelenése is, a CSOK mellett. Mindennek ellenére azonban nem árt az óvatosság, mert az árak növekedése nem vonatkozik minden régióra és szegmensre. Komoly döntés előtt kérjen szakértői tanácsot, az ingatlan értékét illetően.