
Lakást, házat vásárolna? Sikerült megegyeznie? A lakásvásárlás után a vételáron felül számolnia kell még néhány pluszköltséggel, amikről jó, ha tud, és félretesz rá. Miket kell kötelezően megfizetni, ha lakást vásárol? Összegyűjtöttük őket egy helyre!
A lakás vagy ház vásárlása mindig nagy lépés egy ember, vagy egy kapcsolat életében, nem csoda hát, ha izgatottan vágunk bele. Azonban a költségvetés elkészítése közben már illik előre gondolkodni: milyen költségek várhatók a lakásvásárlás után? Nem a felújításra vagy az új bútorokra gondolunk: mielőtt belevágna az otthonteremtésbe, van még néhány kötelező költség, amire érdemes felkészülni!
Ügyvédi költségek
Az ingatlan adásvételt kötelező ügyvédi- vagy közjegyzői okiratba foglalni, másként az ügymenet érvénytelen lesz. Az adásvételbe bevont ügyvéd vagy közjegyző intézi továbbá a Földhivatalnál az új tulajdonos(ok) bejegyzését is, illetve számos tanáccsal tudja segíteni az adásvétel sikerességét.
Magyarországon, bár nincs rá konkrét szabályozás, hogy ki viselje az ügyvédi költségeket, túlnyomórészt a vevő zsebét terheli ez a költség is, és csak ritka esetben egyeznek meg a felek a közös ügyvédi teherviselésben. Az ügyvédi díj mértéke a vételár 0,5%-ától egészen akár 3%-ig is terjedhet. Olcsóbb ingatlanok esetén magasabb százaléknyi ügyvédi díjjal érdemes számolni.
Vagyonszerzési illeték
A vagyonszerzési illeték alapesetben az ingatlan vételárának 4%-a. Ez egy átlagos, 20 millió forintos ingatlan esetében kapásból 800.000 forint plusz kiadás a vételáron felül. Ezt bizonyos esetekben lehet csökkenteni, ugyanis:
- Ha 3 éven belül adott el ingatlant, úgy a korábban eladott, majd újonnan megvett ingatlan értéke közötti különbözet 4%-át számolják a vagyonszerzési illetékre. Ha tehát három éven belül adott el egy ingatlant 30.000.000 forintért, azonban idén vett egyet 40 millióért, úgy csupán a különbözeti 10.000.000 forint után fizet majd 400.000 forint vagyonszerzési illetéket.
- Egyenes ági leszármazottak, szülők vagy házastársak között történő adásvétel esetén nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni
- 35 év alatti házaspár igénybe veheti a friss házasok kedvezményét
Amennyiben közös ingatlanszerzés valósul meg, úgy minden fél a saját részére fizeti a vagyonszerzési illetéket, illetve csökkenti az illeték mértékét az esetleges, 3 éven belül eladott ingatlan értékével. Ha kíváncsi mennyi illetéket kell fizetnie kattintson.
Földhivatali illeték
Az ingatlannyilvántartás eljárási díja ingatlanonként 6.600 forint, melyet általában az ügyvéd/közjegyző fizet be, és az ügyvédi/közjegyzői díjon felül neki kell kifizetni is. Sürgős bejegyeztetés esetén lehetőség van soron kívüli intézkedésre, melynek összege – az alapdíjon felül – 10.000 forint ingatlanonként.
ÁFA
Újépítésű ingatlan vásárlása esetén általános forgalmi adót (ÁFA) szükséges fizetni. Ennek mértéke a pandémia alatt egy időben 27% volt, azonban 2021-től ismét 5%-os ÁFA kulcs vonatkozik az újépítésű ingatlanok értékesítésére, a jelen állás szerint 2023.01.01.-ig. Erről bővebben korábbi cikkünkből tájékozódhat.
Lakásvásárlás hitellel
Amennyiben új ingatlanát lakáshitel segítségével vásárolta meg, úgy a lakáshitel THM-e (Teljes Hiteldíj Mutató) nem tartalmaz egy nagyon fontos költséget: a közjegyzői díjat. Magyarországon ugyanis minden lakáshitelt kötelező közjegyzői okiratba foglalni, amelynek díja a vételártól függ, általában az alábbi mértékben:
- 5 millió forint hitelösszegig 4 890 Ft,
- 5-10 millió forint között hitelösszeg esetén 18 360 Ft, míg
- 10 millió forint hitelösszeg felett 25 860 Ft
A lakásvásárlás után ezekkel a többletkiadásokkal érdemes még számolni, amelyek megfizetése az állam felé egytől egyig kötelező. Ahhoz, hogy az ingatlan vásárlása zökkenőmentesen történjen, érdemes ennél is tovább gondolkodni, és elkülöníteni egy kisebb összeget a költözésre, valamint a kisebb-nagyobb javításokra akkor is, ha jó állapotú ingatlant vásárol. Ha viszont biztos akar lenni, hogy az ingatlan melyet kiszemelt megéri-e az árát, kérjen ajánlatot értékbecslésre!